Rólunk


A My Pet Cargo Kft egy teljesen új kisállatok szálltására szakosodott szállítmányozó vállalkozásként jött létre. Alapító tagjai, vezetői és munkatársai hosszú évek óta foglalkoznak kisállatok tenyésztésével, képzésével, szállításával és kereskedelmével, mondhatjuk, hogy szenvedélyesen szeretjük az állatokat.

Filozófiánk: ne csak a legnagyobbak, hanem a legjobbak is legyünk, továbbá vásárlóink mindig elégedetten távozzanak tőlünk, és jó szívvel jöjjenek vissza hozzánk, vagy ajánljanak bennünket másoknak is.

Az is célunk, hogy az elkövetkező években magyarország és közép-kelet európa egyik meghatározó, és legjobb kisállat szállítmányozó cégévé váljunk, akik bármilyen kisállat utazását a legoptimálisabb módon oldják meg.

Remélem elnyerjük a bizalmát, próbáljanak ki bennünket.

Szakértelem

A szakértelem cégünk egyik legfőbb, induláskor megfogalmazott alapértéke, mely szervezetünk minden munkatársa kiemelten szem előtt tart. Hosszú évek tapasztalata áll mögöttünk, de nap mint nap képezzük magunkat, hogy a legmagasabb minőséget nyújtsuk és ez a törekvés reményeink szerint egyfajta megkülünböztetés is lesz a piacon.

Ügyfélközpontúság

Folyamatosan törekszünk ügyfeleink szükségleteinek megértésére, és igyekszünk ezen igények maximális figyelembevételével szolgáltatatni, mindig a legjobb megoldásra törekedve. Azt gondoljuk, hogy a folyamatos párbeszéd, és ezáltal az igények megértése egy kiváló szolgáltatást, és hosszútávon működő eredményes ügyfélkpacsolatot eredményez.

Megbízhatóság

Hiszünk abban, hogy az ügyfélközpontúság őszinte kommunikációt eredményez, amely segíthet abban, hogy ügyfeleink, partnereink mindig számíthatnak szolgáltatásainkra

Hiszünk a nyílt és őszinte kommunikációban, éppen ezért, azt tesszük, és úgy ahogy mondjuk. Ügyfeleink, partnereink mindig számíthatnak szolgáltatásainkra és arra, hogy a lehető legmagasabb színvonalat kapják. Kiemelten fontos számunkra a kooperatív párbeszéden nyugvó partneri kapcsolat.

Szolgáltatások


Repülős szállítás





Részletek

Közúti szállítás





Részletek

Hand Carry





Részletek

Kisállatok repülős szállítása

A szállításokat elsősorban a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló különböző légitársaságok utas és cargo járatait használva szervezzük.

Amennyiben megvan a célállomás akkor forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeinken.

Kisállatok autós szállítása

Magyarország bármely településéről szállítunk kisállatokat a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre. Magyarország bármely településéről szállítunk kisállatokat bármely európai városba.

Hand carry

Hand Carry szolgáltatásunk során egy kollégánk személyesen felveszi a szállítaandó árut, majd azt személyesen a repülő fedélzeten szállítva eljuttatja a kívánt helyre és személyesen adja át a célszemélynek.


Ez a futár szolgáltatás kiemelten fontos lehet olyan üzleti szegmensekben, ahol a szállítandó áru biztonságban, sértetlen és gyors szállítása kulcsfonotsságú. Legyen az akár élő állat vagy akár, valamilyen fontos alkatrész vagy eszköz.



Kérjen ajánlatot


Az üzenetet megkaptunk, hamarosan jelentkezünk!

Vásárlói vélemények, ajánlás

Lépjen velünk kapcsolatba


Cégnév: My Pet Cargo Kft
Adószám: 26653921-2-13
Székhely: 2335 Taksony, Bauer Sándor utca 3
Telephely: 2220 Vecsés, Vigyázó Ferenc utca 4. B épület
Telefon: +36 (70) 417-0645
Email: info@mypetcargo.com
Web: www.mypetcargo.com

© 2019 MyPetCargo.hu